2014. november 05. 18:50 | Portfolio
A KDNP által szabad vasárnapnak nevezett kezdeményezés elsődleges célja, hogy megvédje a kereskedelemben vasárnap is dolgozó munkavállalókat, mert ők kiszolgáltatottak - érvelt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kedden Rétvári Bence. A kereszténydemokrata politikus és egyben az EMMI parlamenti államtitkára a műsorban több érvet is felhozott a boltok vasárnapi zárva tartása mellett és próbálta eloszlatni azokat a kritikákat, hogy javaslatukat a CBA-ra szabták volna. Azért lett ilyen "kompromisszumos a javaslat", mert köztes megoldást igyekeztek kidolgozni a szakszervezetek és a munkáltatók érdekei között. Rétvári egy válaszában úgy is fogalmazott, hogy nem lesznek elbocsátások emiatt, sőt. Szerintük több embert fognak alkalmazni az üzletek, mert az emberek több pénzt fognak elkölteni a kereskedelemben.